A MEDIÁCIÓ FOLYAMATA,
MEDIÁTORI MUNKADÍJAK
Az itt ismertetett mediációs folyamat, valamint az egyes lépésekhez, szolgáltatásokhoz tartozó árak, munkadíjak az általános jellegű mediációs eljárásokra vonatkoznak, vagyis amikor kettő, max. három vitában álló fél számára nyújtom a szolgáltatást, szolgáltató irodámban vagy online kapcsolatban.
A más helyszínen végzett, illetve a csoportos mediációs eljárások az árazásban is külön megállapodást igényelnek.
A feltüntetett árak, munkadíjak minden esetben bruttó, tehát a ténylegesen fizetendő összegek, alanyi adómentességemre tekintettel. A közvetítői megbeszélések ára nem fejenként és nem óránként, hanem összesen értendő.
Fontos: a bíróság hatóság által előírt, úgynevezett „kötelező mediáció” munkadíja és feltételrendszere jelentősen eltér az alábbiakban foglaltaktól, azokról kérésre külön információt adok.
A közvetítői eljárást – mediációt – előkészítő szolgáltatások
Előkészítő tájékoztatási, szakmai támogatási szolgáltatások: díjmentesek
– előzetes tájékoztatás, konzultáció telefonon kb. 30 percben, vagy egy-két email-váltással;
– a másik, illetve többi fél az eljárásba bevonásának szakmai támogatása;
– a mediátori felkéréshez kapcsolódó szakmai támogatás és adminisztráció.
Előkészítő megbeszélés: 20.000 Ft/alkalom
A közvetítői megbeszélések előtti, külön-külön megbeszélés a felekkel, 1 órás időkeretben. Ez a kezdő lépés, amikor megbeszéljük, hogy egyáltalán a mediáció irányába haladjunk-e tovább.
A közvetítői megbeszélések
A mediációs eljáraás „teste” a közvetítői megbeszélések sorozata. Az, hogy hány megbeszélésre lesz szükség, elsősorban a felek együttműködésétől és a konfliktus súlyosságától, bonyolultságától függ.
KÖZVETÍTŐI MEGBESZÉLÉS – mediációs ülés – teljes, 3 órás időkeretben: 60.000 Ft/alkalom
A felek együttes részvételével tartjuk meg, és a 3 órás időkeretet nagyrészt ki is tervezzünk tölteni (természetesen szünetekkel): ez az időtartam alkalmas a teljes értékű, valóban kibontakozó megbeszélésre.
Az ár tartalmazza az első megbeszélésen az eljárást hivatalosan megindító közös nyilatkozat, a záró megbeszélésen pedig a közvetítői megállapodás írásbeli elkészítését is.
KÖZVETÍTŐI MEGBESZÉLÉS – mediációs ülés – 2 órás időkeretben: 40.000 Ft/alkalom
A 2 órás, csökkentett időkeretet csak indokolt esetben – a felek életkorára, egészségi állapotára, különleges igényére, vagy a mediáció különös jellegére tekintettel –, vagy a felek kérésére alkalmazzuk.
Külön megbeszélés, önálló alkalom keretében: 20.000 Ft/alkalom
A közvetítői megbeszélések közötti, külön-külön megbeszélés a felekkel, 1 órás időkeretben, szakmailag indokolt esetben, vagy külön kérésre. (Erre az eljárások többségében gyakorlatilag nem szokott szükség lenni.)
A közvetítői megállapodás
A közvetítői eljárást lezáró megállapodás a mediáció (közvetítő eljárás) hivatalos produktuma. Az én praxisomban ennek elkészítése ingyenes, pontosabban a munkadíját az utolsó, 3 órás időkeretű közvetítői megbeszélés munkadíja tartalmazza.
A szakirodalom kedvelt szóhasználata szerint a jó mediációs megállapodás REMEK:
Részletes, minden fontos részletre kiterjed;
Elvégezhető, a megállapodó felek ténylegesen meg tudják valósítani;
Mérhető mennyiségi, minőségi és időbeli (pl, határidők, időtartamok) szempontból is;
Elfogadható – elfogadott – minden résztvevő egyetért vele, magáénak ismeri el;
Konkrét jogokat és kötelezettségeket tartalmaz, konkrét, pontos megfogalmazással.
Azonban akkor is lehet remek a közös munkánk eredménye, ha a eljárást írásbeli megállapodás nélkül fejezzük be. Sőt, egyes eljárásoknak a fő célja nem is az írásbeli megállapodás, hanem az emberi kapcsolatok rendezése, helyreállítása. (Ha az utolsó folytatólagos megbeszélés végén a felek ehhez hasonló mondatokkal köszönnek el: „Köszönjük, most már jól vagyunk, megkaptuk, amiért jöttünk”, akkor azt hiszem, azzal is mindannyian elégedettek lehetünk.)
