Barion Pixel

ÉBREDJEN, KATONA! (Kalandos történelmi regény)

Ártartomány: 3 000 Ft - 7 000 Ft

„Induljunk el együtt egy képzeletbeli kirándulásra az otthonunk kényelmétől minden szempontból távoli lak­tanyába, ahol a magas kőkerítések, szögesdrótok és őrtornyok között a XX. század végén szolgálati idejüket letöltő sorkatonák különös, zárt világa elevenedik meg előttünk. Egy múltbéli világ, amely a generációkon át öröklődő emlékekben, történetekben, anekdotákban itt él velünk, és sok aktuális mondanivalóval, tanulsággal szol­gál ma is számunkra. Ismerjük meg Poéta, a kiskatona kalandos, sokszor meghökkentő, és némi katonahumorral fűszerezett történetét!” (Részlet az Előszóból)

Különleges kirándulásunkon fölfedezzük, fölidézzük a korabeli katonaélet jellegzetességeit: a legénységi épület hangulatát, a kiképzés és a szolgálatok kihívásait, a gyengélkedő nyugalmát, valamint a kimenők örömeit és veszélyeit. Közben betekintünk sokkal zártabb helyekre: a kulisszák mögé, az őrszobára, sőt, a fogdába is. Elkísérjük a halálfejes utazókat dermesztő kalandjaikon át oda, ahol az ágyúszótól zeng az ég és reng a föld; sőt, még azt is megtudjuk, hogy milyen titkot rejteget a vén őrtorony.

A cselekmény során Poéta barátunk igazán komoly, fontos, nagy igazságokra is ráébred – és ezáltal segít nekünk is jobban megismerni, megérteni ezeket az igazságokat.

A regény egyfajta őstörténete az Az irgalmasság hősei című kisregény-sorozatnak.

 Ft

Leírás

A könyv terjedelme 290 A/5 oldal. A nyomtatott kiadás fényes, színes borítóval és fekete-fehér belívvel készült. Az elektronikus kiadásokat PDF és EPUB formátumban bocsátom rendelkezésre.
A nyomtatott könyvet a Megrendelő által kért névre és szöveggel dedikálom.

OLVASÓIM VISSZAJELZÉSEI

Üdvözletem DR-úr! Most értem a könyv végére. Nehéz szavakba önteni, ezt a csodás emlékű könyvet. Nagyon tartalmas, fokról-fokra felépítve. Világszínvonalú lett! (…) A vége felé a megírt versed hatására, könnyes lett a szemem! További nagyon sok sikert, jó egészséget a könyvekhez. Köszönöm, hogy olvashattam!

Nagyon olvastatta magát a könyved, s közben meglepett, milyen sokrétű mondanivalót hordoz.

Hagyom, hogy hasson rám a hangulat, rengeteg gondolat és érzés kavarog bennem.

Férjem nagyon szereti a könyved, újraéledtek a katonaéletről az emlékei.

Ez a VÁP-os jelenet briliáns, filmbe illő.

Néhány jelenetét őszintén megkönnyeztem.

Az a katonai szótár a végén különösen érdekes.

Szerettem olvasni, beleláttam az akkori kiskatona életbe. (…) A kedves humorod még inkább kidomborodik

Nem tudtam letenni. Nem is akartam.

További információk

A könyv jellemzői

Kalandos történelmi regény, Szerzői kiadás, 1000 pld-ban, 290 oldal, puha fedeles, nyomtatott kiadás

Megjelenési forma

Elektornikus: 3000 Ft., Mindkettő: 7000 Ft., Nyomtatott: 5000 Ft.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„ÉBREDJEN, KATONA! (Kalandos történelmi regény)” értékelése elsőként
0
    0
    Az Ön kosara
    Empty CartKosara jelenleg üres.Vissza a boltba